Eger

Heves megye székhelye
Területe: 92,24 km2
Lakossága: 54.609 fő

 

Városismertető


Eger városa Magyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi, történelmi városa. A bükk-vidék délnyugati szélén, az Egri-völgyben fekszik, Budapesttől 139km-re. Borvidékeink közül kiemelkedő az egri terület, külföldre is rengeteg magyar bort exportálunk. Az egykor „magyar Athén”-ként is emlegetett város oktatási és kulturális szempontból is mérföldkőnek tekinthető, itt alapították meg az ország első orvosi egyetemét is.
Területe már a kőkorszakban lakott volt. Szent István király az általa alapított püspökségek közül az egyik székhelyévé emelte a várost. 1552-ben hatalmas csapás érte, a tatár pusztítás csaknem teljesen megsemmisítette. Az ország három részre szakadásának idején kiemelkedő, végvári szerepet kapott a város, Dobó István parancsnoksága alatt sikerült is megállítani a török előrenyomulást. Ennek történetét írja le Gárdonyi Géza az Egri csillagok című művében. Később azonban a vár mégis török kézre került (területe így közel 90 évig az Oszmán Birodalom részét képezte), melynek emlékeit a város ma is őrzi. Ezt követően, a Rákóczi- szabadságharc során is jelentős szerepet kapott Eger városa, ugyanis ez a terület volt a felszabadított országrész központja. A háborúkat követő időkben folyamatos fejlődés következett, ám 1968-ban a barokk stílusú belvárost védetté nyilvánították, megkímélve így a további, a városképbe nem illő felújításoktól, átépítésektől.

Érdekességek, látnivalók:

•    Főszékesegyház: az Eszterházy téren található, klasszicista stílusú, bazilika rangú épület az ország harmadik legnagyobb temploma a hozzá tartozó Főegyházmegyei Könyvtárral, a mai Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolával (vagyis az egykori Líceummal), illetve a saját csillagvizsgálójával

•    A Bazilika mellett, „U” alakban helyezkedik el az Érseki Palota, mely a városközpont egyik legnagyobb épülete. A klasszicista stílusú déli épületcsoportot Pyrker János László érsek emeltette.

•    Buttler – ház: az egykori lakóház Eger városának legrégebbi épülete, mely barokk stílusban épült, majd 2009-ben teljes körű felújításon esett át.

•    Egri vár: a város legfontosabb történelmi múltú épületének romjait az 1970-es és 1990-es ásatások tárták fel. a ’’11. századi maradványok alapján az egykori végvár román stílusban épült, kőből. Ma számos állandó kiállításnak ad helyet, mint például a börtönkiállítás, ahol különböző fogva tartó eszközök, kalodák találhatóak vagy a panoptikumi kiállítás, ahol Gárdonyi regényének életű alakjait tekinthetjük meg viaszból.

•    Minaret: Az Oszmán Birodalom egyik leginkább észak felé húzódó emléke, amely ráadásul az ország három épen maradt minaretje közül a legszebb állapotban megmaradt, legmagasabb építménye. Valamikor 1596 és 1664 között épült homokkőből.

•    2015 októberében az Egyesült Királysági, The Drinks Business által összeállított TOP 10-es borlistájára felkerült egy egri termék is, Gál Tibor Pincészetének a 2012-es „Titi” fantázianévre keresztelt egri bikavérje nyerte el ezt a kitüntetést. A lista összeállítójának dicsérő szavai mellé a bor „hivatalos” leírása is rögzítésre került, mely magyarul a következő:
 „A bikavérek régi-új generációja. Színében mély rubinvörös, mely igazi komolyságot sugall, melyet a bor lassú mozgatása szintén tanúsít. Illatában a „kékfrankosmeggy", „kadakapaprika" és a „syrahbors"dominál eleinte, majd ezek összeforrnak egy hihetetlenül izgalmas egységgé, melyről az embernek Eger jut az eszébe. Ízében tovább fokozza a fokozhatatlant, a rendkívül délceg feszes savak komoly, ámde lezser tartást adnak az elegáns testnek, mely hangulatában rendkívüli bujaságot sugall.”
•    Szépasszony-völgy: Eger legnagyobb kiterjedésű, összefüggő borpincés területe. A ma közel 200 pincészetnek ad otthont. Minden évben, az Állami Ünnephez kötve, augusztus 20. és 22.-e között rendezik meg a területen a Szépasszony-völgy Fesztivált, rengeteg koncerttel egybekötve.

•    2015. május 15-én nyitotta meg kapuit az Egri Road Beatles Múzeum, Kelet - Közép Európa egyetlen állandó Beatles gyűjteménye.  érdeklődőket korabeli interjúkkal, híradókkal, koncertfelvételekkel, a vitrinekben elhelyezett ruhadarabokkal, makettekkel, sajtótermékekkel repítik vissza a hatvanas évekbe. 

•    2015 decemberében befejeződött a „Kerékpárral a Bükkön át – Kerékpárral a városon át „című projekt megvalósítása, melynek köszönhetően lehetőség nyílik Eger déli városhatárától– a megyeszékhelyen keresztül – kerékpárral eljutni egészen Miskolctapolcáig, vagy akár Ómassáig.

Az egri gömbpalacsinta

A hagyományos palacsintákhoz képest, különlegességét a töltelékként használt diókrém, a tojásfehérjéből és cukorból készült gömböcskék, illetve a diós-rumos vaníliaöntet adja. Tálalás előtt szokás az egészet néhány perc alatt sütőben összesütni.